K�r�ln�zve a k�rnyezetemben mindenhol harcot l�tok. Egy n�p k�zdelm�t egy szerint�k jobb orsz�g�rt, emberek k�zdelm�t a meg�lhet�s�rt, egy szebb j�v��rt. Csal�dok k�zdelm�t az egy�ttmarad�s�rt, t�nkretett emberek harc�t a menek�l�s�rt. Harcot, hogy egy-egy szerelem ism�t a r�gi legyen, vagy �pp ellenkez�leg: k�zdelmet a kil�p�s�rt a monot�ni�b�l. K�zdelmet egym�ssal �s magunkkal, hogy elfogadjuk a m�st, �s a sz�v�nkkel t�k�letesnek l�ssuk azt is, ami t�k�letlen.

Mi�rt harcolunk �lland�an? Mi�rt nem j� az, ami van? K�ptelenek vagyunk elfogadni a t�nyt, hogy nincs fekete �s feh�r; k�ptelenek vagyunk arra, hogy k�rbej�rjuk a dolgokat. Nem tudunk elmer�lni egy kapcsolatban, egyre ritk�bb az a csod�latos �rz�s, hogy val�ban �that minket a t�rsunk szelleme. Harcolunk valami�rt, de igaz�b�l maga az eszme oly t�volinak t�nik... Nem n�z�nk vissza, s nem is �rt�kelj�k k�zdelm�nk gy�m�lcs�t.

Att�l f�l�nk, elrohan az �let, s ez�rt mi rohanunk �t rajta. S a rohan�s k�zben nincs id�nk r�mosolyogni egym�sra. Meg�llni �s meg�lelni azt, akinek a f�nyk�p�t a p�rn�nk alatt �rizz�k.

�szre sem vessz�k, hogy elengedt�k annak a kez�t, aki az el�z� akad�lyon �tseg�tett minket. An�lk�l, hogy azt mondhattuk volna: k�sz�n�m.

Lass�ts! �rezd az asztalon �ll� vir�g illat�t. Ne csak sz�ljon, halld is a zen�t. Ne csak kit�rd, n�zz is ki az ablakon. �s ne csak gondolj r�, cselekedj is, mert minden pillanat csak egyszer j�n el az �letben.

Megism�telhetetlen: �nnep h�t a neve. �s az �nnepek arra val�k, hogy d�szruh�ba �lt�ztess�k a lelk�nk.
Nem?