Amikor valaki szerelmes, mibe szerelmes igazán? A másik értékeibe, személyiségébe, külsejébe? Az érzésbe, hogy szeretik, és kiegészülhet valaki által? Egy idealizált képbe, melyet megpróbál rávetíteni valakire?

Véleményem szerint a szerelem mindenkinek mást jelent, nincsen általános meghatározása. 2 szerelem soha nem egyforma még ugyannak az embernek az esetében sem.

Azonban elmondható, hogy ez az érzelem feltételezi a tiszteletet, a kötődést, a felelősségérzetet a másik iránt, a vágyat, hogy boldoggá tegyük, s hogy megtaláljuk benne a lehetőséget önmagunk kiteljesítésére. A szeretett személyben központosodik a minket körülvevő világ, ő válik a vonatkoztatási rendszerünk origójává, hozzá mérjük cselekedeteinket, lényének tükrében vizsgáljuk magunkat és többi embertársunkat is.

A kérdés személetes példája Jókai Mór Az arany ember című regényének főhőse, Timár Mihály. Őt - az egész regény folyamán- a boldogság keresése motiválja, ösztönzi.

Kezdetben úgy tűnik, azzal, hogy feleségül veszi a nőt, akibe szerelmes - akit tisztel, akit csodál -, révbe ér az élete. A társadalom megbecsült polgára, gazdagság, jólét veszi körül, kívülről minden kifogástalannak tűnik. Azonban szerelme viszonzatlan, Timéa kötelességtudata, hűsége, összes erénye sem képes pótolni a Timár lelkében űrként tátongó szeretethiányt. Szenvednek mindketten a házasságban a viszonzatlan vagy beteljesületlen szerelem miatt, melyet Timár Timéa, a lány pedig Kacsuka úr iránt érez. Ez egyre távolabb viszi őket egymástól, mintegy távoli csodálói csupán társuknak, szívükön viselik ugyan egymás gondját, fáj nekik a másik boldogtalansága, de ezzel mintegy bálvánnyá válnak egymás szemében; Timár érzelmei tiszteletté merevednek, jeges csodálattá hűlnek ki.

A boldogtalan főhős ez elől az érzés elől menekül a Senki szigetére, ahol a szerelemtől lángoló, tiszta, őszinte lelkű Noémivel találkozik. Míg kezdetben csupán férfiúi ösztönei és kielégítetlen vágyai, szeretetéhsége hajtják a leány karjaiba, később ezekhez a fizikai vágyakhoz lelki kötődés is társul. Timár Noémivel tapasztalja meg a valódi szeretettség és a lelki közösség érzését. Noémi szerelme kiolthatatlan tűzként lobog, teljes lénye sugárzik tőle, s hatalmas erejével Timárt is felfűti, meggyújtja, szerelmet ébreszt benne.

A főhős egyszerre érzi tehát e kétféle kötődést: a jégbe merevedett csodálatot a mindent, mégis semmit sem adó alabástromszobor iránt s a lángoló vágyat és ragaszkodást a szerelem tüzében égő Noémihez.

Mindkét nő, Timár gyakori fohásza ellenére, bűntelen, feddhetetlen, hűséges társa a főhősnek, akinek szemében a 2 világ megtestesítőjévé is válnak. Tehát bennük centralizálódik minden, ami Timárt körülveszi, tőlük függ minden cselekedete, célja, vágya. Timár azért tud egyszerre mindkettejükbe szerelmes lenni, mert önmaga is más emberré válik egyik, illetve másik nő által. Erkölcsileg és érzelmileg is a hatalmuk alatt áll, csak az ő tükrükben létezik, s érzi létezőnek önmagát.

Az, hogy végül Noémit választja, nem azért van, mert többre tartja a lány értékeit; hiába próbál, képtelen különbséget tenni a jóságuk és tisztaságuk között. Ami döntésének alapját adja, az nem a két nő, sem az irántuk táplált érzések közötti különbség; Timár a saját két lénye közül választ; csak önmagát tudja rosszabbul vagy jobban megítélni. Noémihez fűződő szerelmében lehet igazán önmaga, társadalmi szerepektől és az állandó hazudozástól, bűntől mentes. Mellette érzi, hogy képes boldoggá tenni egy nőt, Noémi lénye s szerelme tükrözi neki a saját pozitív tulajdonságait, azt az embert, aki mindig is lenni akart. Ezért választja őt.

Azt mondják, aki igazán szeret, akkor is örül a másik boldogságának, ha azt nem benne leli meg. Timár kettős szerelmét talán ez bizonyítja a legjobban: mindaddig képtelen csupán saját boldogságát keresni, sőt még öngyilkos sem tud lenni, amíg olyan megoldást nem talál, mellyel mindkét nő életét teljessé nem teszi. Saját életének célja abban a megnyugtató tudatban teljesedik ki, hogy akiket szeret, végre boldogok lehetnek.

Az érzelmek világában tehát bármi előfordulhat, a szerelem a boldogság elengedhetetlen kelléke, azonban vágyaink nem a birtoklásban teljesednek ki, hanem a viszontszeretettség érzésében és a tudatban, hogy szeretteink élete is révbe ér.